2010. szeptember 23., csütörtök

PALA POOL

Ahogy azt ígértem időrendben haladunk a nyár szörfös eseményeivel. Miután hazajöttünk a Cseh-Szlovák versenyről, szinte egyből a már-már hagyománynak is tekinhető Palatinus Pool Ob következett.
A tavalyi versenyt sajnos zárt ajtók mögött rendezték meg a duna magas vízállása miatt, cserébe az idei rendezvény egy igen szép napsütéses napon, nagy számú közönség elött zajlott le!

Az idei év azért volt más mint a többi, mert sokkal több induló volt mint azt ezt megelöző rendezvényeken. Szerencsére egyre többen kattannak rá itthon is a szörfözésre, aminek köszönhetően selejtezőkre, majd elődöntőre is szükség volt!

Sajnos Rigler Miki és Lotfi Peiman, el kellett, hogy menjen a verseny vége elött így a döntőben már nem tudtak részt venni, ami a verseny izgalmasságát csökkentette.
Végül a fiúknál Ajtai András a lányoknál Pedig Rigler -Nemere Zsóka lett az idei bajnok!

Fakie Take-off

Krisz szokásához hűen bohóckodik!
Az edzés igen csak zsúfolt volt!
Miki signature dropja


Metál tesók 4eva!


2010. szeptember 19., vasárnap

Nyári emlékek!

Mostmár nyugodtan kijelenthetjük, hogy vége a nyárnak. Habár még van esély, hogy ősz elején kifogjunk egy-két szép napos napot és elmenjünk deszkázni az új poolba, a 16 kerületbe, azonban lassan de biztosan közeledeik a hideg tél. A nyár igen mozgalamas volt, és éppen ezért nem nagyon törődtünk a blog frissítésével. Aki már szörfözött az tudja, hogy egy jó 2-3 órás session után az evésen, és alváson kívül nem nagyon füllik máshoz az ember foga!:) Azonban most hogy egy kis levegőhöz jutottam, úgy döntöttem itt az ideje összesíteni mik is történtek a nyáron. Először is voltunk páran a Cseh és Szlovák bajnokságon Hossegorban, majd következett a Palatinusi Pool ob. Ezenkívül idén nyáron is voltunk Írországban, és végül az idei nyár talán legfontosoabb eseménye, hogy megrendezték az első magyar versenyt, ami nem medencében, hanem tengeren zajlott le.

Ezekről az eseménykről a következő napokban önálló cikkel jelentkezik majd a magyar hullámszemle elektronikus sajtója!

Talán úgy a legértelmesebb ha időrendben haladunk!
A Cseh - Szlovák bajnokságról, már volt szó, hiszen a szörfösként ott debütált Kövesdán Krisztiánról, illetve a jóval tapasztaltabb Pinczés Csabiról, akit ott ismertünk meg már írtam néhány mondatot. Azonban a verseny eseményeiről még nem.

Peiman és Jómagam (Senna) azzal a céllal érkeztünk erre a rendezvényre , hogy összemérjük erejünket szintén tegernélküli szomszédainkal és majdnem szomszédainkal. Sajnos azonban hamar kiderült, hogy magán a bajnokságon, nem indulhatunk. Ezt a döntést azzal indokolták, hogy nem lett volna jó ha belezavarunk a nemzeti bajnokság végeredményébe! Végül megegyeztünk abban, hogy a csapatversenyben és az expression sessionön indulhatunk, valamint egy úgynevezett international heat-et is rendeztek külön a mi kedvünkkért! Sovány vigasz, de azért több mint a semmi!

Miután lezajlott a rendes verseny, egyből következett az International Heat! Amit még a vízben elneveztünk 1st Internationla Bullshit-nek! Mindenki egyszerre ment a vízbe egy már amúgy is zsúfolt töréshez. Így legalább 30-40 ember üldögélt egy helyen, ami igen nehézkessé tette a szörfözést, így hát nem nyújtottunk kiemelkedő teljesítményt ebben a körben!

Másnap rendezték a csapatversenyt és az expression sessiont! Peimannal egy csapatban voltunk! Itt már elég nagy volt a tét, hiszen a nyertes csapat mind a 6 tagja egy PS3-at zsebelhetett be! A mi csapatunk erősnek számított, de nem nálunk voltak a egyéni verseny kiemeltjei. Végül a harmadik helyet szereztük meg, ami szép teljesítménynek is számíthatna, ha nem 3 csapat indult volna összesen. De azt mindneképp tudni kell, hogy a verseny igen szoros volt. Az első csapat 66 pontot ért el, a második 65-öt, míg a mienk 64,5-öt. Ráadásul tölünk az utolsó ember vihetett volna még egy hullámot de az időszűke miatt vissza kellett jönnie a partra. A csapatverseny mindenesetre egy izgalmas és nagyon jó élmény volt. Az expression session a csapatverseny után következett, itt csakugyan sokan mentünk be egyszerre a vízbe. Viszont itt már szerencsére találtunk egy törést ahol, nem voltak annyira sokan, így aktívan beleszólhattunk a végeredményt befolyásoló csatába. Végül Peiman 3. lett, így szerencsére egy magyar is felállhatott a dobogóra a díjátadón.

Tulajdonképpen ez minden ami történt, amellett, hogy igazán remek körülmények között szörfözhettünk egész héten és új barátságokat kötthettünk. Tényleg jó hét volt!



A longboardosok megnehezítették az életünket! De azért jól küldték!

Az expression session dobogósai! 1. (piros) A francia Leo, 2. (sárga) A portugáliai cseh Ruby és 3. Lotfi Peiman (lila)
Az Internaitonal Bullshit, mezőnye igen erős volt! Kevin Olsen a nyertes (fehérben)!